szépülésem története 1.

szépülésem története 2.

szépülésem története 3.

"Lizához már egy éve járok. Szeretem, hogy mindig azt kapom, amit várok. Figyelmet, precizitást, jó hangulatot.

Ő ajánlotta számomra ezt a lehetőséget, mint egy kis megújulást. Fontos számomra a jó megjelenés, de soha nem volt különösebb érzékem az öltözékem harmonikussá tételéhez. Farmer + póló – gondoltam, ennél több nem kell egy férfinak. Mégis engedtem a csábításnak.

Nem bántam meg. Nóri hozzáértése és lelkesedése már az első percben levett a lábamról. Olyan lehetőségeket mutatott meg, amelyekre álmomban sem gondoltam volna. Segített a bőröm / hajam színéhez, az alkatomhoz és a személyiségemhez megfelelő darabok kiválasztásában / párosításában. 2-3 óra beszélgetés és próbálgatás után önbizalommal, igazi Férfiként távoztam a szalonból.

Örülök, hogy éltem a lehetőséggel. Bátran ajánlom."

Tamás

 

ÁTALAKULÁSOM története 4.

szépülésem története 5.

"Először Nóri vett kezelésbe, Megmutatta, hogy mi áll jól nekem, és őszintén megmondta, hogy mit ne vegyek fel soha. Életem egyik legjobb élménye volt a vele való találkozás. Fantasztikusan éreztem magam a ruhák próbálgatása közben.

Következő lépés Liza volt, aki felfrissítette a hajamat és másik színárnyalattal festette be. Liza hozzáértésével és kedvességével megszüntette bennem a kezdeti bizonytalanságot a festéssel kapcsolatban, és végén a hajam tündökölt.

Majd Anita kezei alá kerültem, aki egy fantasztikus sminket varázsolt rám.

A program egy fotózással zárult. A kiválasztott ruhákban, új hajjal, ragyogó sminkkel álltam kissé megszeppenve a fotós elé, aki biztató szavaival oldotta a helyzetet, és egyre jobban éreztem magam.

A végeredmény önmagáért beszél. A fotókról egy magabiztos, csinos és fiatalos nő néz vissza rám!

Nagyon szépen köszönöm ezt a csodás napot!"

Szonja

 

"Mácsai Anita kozmetikushoz sok éve rendszeresen járok. Fodrászom viszont a lakóhelyemen volt, 25 km-re Szekszárdtól. Anita látta rajtam, ahogy az eltelt évek alatt egyre jobban őszült a hajam. Rendszeresen, már három hetente jártam hajfestésre, ami teljesen kiszárította a hajamat. Amikor megalakult a Mácsai Anita Szépségszalon, lehetőségem lett volna itt a fodrászatot is igénybe venni. Egy ideig halogattam, mert kényelmesebbnek gondoltam a közeli fodrásznőt választani. Anitának köszönhetem, hogy többször is figyelmembe ajánlotta Lizát, a fiatal és tehetséges fodrászt. Végül „hagytam magam”, és bejelentkeztem egy hajfestésre. Megbeszéltük, hogy a hajszínem előnytelen az arcbőrömhöz, a frizurám pedig a fejformámhoz. Teljes átalakításba és felújításba kezdtünk! A végeredmény egy megújult, fiatalos küllem lett.

Az ismerőseim gratuláltak nekem. Két fővárosi barátnőm is sajnálja, hogy Liza nem Budapesten dolgozik.

A legszebb dicséretet egy tizenéves lánytól kaptam, akinek nagyon tetszett a hajszínem és a formája is. Érdeklődött is, hol készült a frizurám és a sminkem. Örömmel ajánlottam neki is a szolgáltatást. Főleg, hogy egy helyen lehet szépülni is, és regenerálódni is. Gondolok itt a manikűr és a masszázs lehetőségekre is.

Mindenkinek ajánlani tudom, menjenek minél előbb, és bízzák magukat a profi szakemberek tudására és kezeire!

Köszönettel kívánok további sikeres szépítő, megújító tevékenységet a Mácsai Anita Szépségszalon munkatársainak!"

M. Teréz

 

"Izgalmas felkérésnek tettem eleget. A Szépségszalonban dolgozó lányok, Liza – Melinda – Anita megkérdezték, részt vennék-e egy kis szépészeti változtatásban a korosztályomban. 63 éves elmúltam. Rosszul indultak a nyugdíjas évek, lelkileg megviselt ez a változás. Így ez a felkérés igazán jól esett, önbizalom erősítőként hatott rám. Eddig is jártam fodrászhoz 6-8 hetente, körmöshöz és kozmetikushoz ritkábban. A lányok szakmailag és emberileg is nagyon jók, üdítő hozzájuk menni. Itt nem csak külsőleg, hanem lelkileg is megújul a vendég. Mindenről lehet beszélgetni velük.

Meli profi módon építette a körmeimet. Liza miközben festette, vágta a hajam, végig mondta, mit miért csinál. Nekem nagyon fontos a jó hajvágás, az arcomhoz és a koromhoz illő frizura. Anita szolid sminkkel ajándékozott meg (nem szoktam sminkelni). Nóri öltözködési tanácsokkal látott el, neki köszönhetően az öltözékem is szuper lett.

Profi ez a csapat, köszönet a velem való foglalkozásért. A gyermekeim, miután látták a képeket, nagyon elégedettek voltak. Én is alig ismertem magamra. Persze jó értelemben. Az egyik unokaöcsém látott „élőben”. Ő nagyon el volt ragadtatva a látványomtól. Ez nagyon jól esett, és az önbizalmam is kicsit több lett (ugyanis egy kissé önbizalomhiányos vagyok). A fiam szerint sok-sok évet letagadhatok.

A képeken látszik, hogy nem szoktam hozzá a fotózkodáshoz, kissé merev vagyok. Mindazonáltal nagy öröm számomra, hogy részt vehettem ebben a programban. Tanácsaikat a későbbiekben is igénybe fogom venni."

Magdi

 

"Egy átváltoztatjuk programon minden nőnek (rendszeresen) részt kéne vennie. Amellett, hogy kívülről megújul az ember, lelkileg is feltöltődik. Ez tulajdonképpen egy terápia, egy lelki feltöltődés. Sokat javít a nők önbecsülésén, hiszen ki ne érezné jól magát attól, ha egész nap csak vele foglalkoznak és megszépítik. Én amúgy is nagyon szeretek fodrászhoz és kozmetikushoz járni, szeretem, ha szebbé varázsolnak.

De ez a nap egy CSODA volt!!! Amellett, hogy csodálatos hajat és sminket kaptam, nagyszerűen éreztem magamat. A lányok imádni valóak. Annyira feltöltöttek energiával, hogy szavakkal ki sem lehet fejezni. Kiváló szakemberek és lenyűgöző személyiségek.

Ha lehetne, én minden héten részt vennék egy ilyen programon. Csak ajánlani tudom ezt a lehetőséget és a lányok szolgáltatásait! Fantasztikusak!"

Olívia

 

Íme néhány köszönő sor

MM programunkon részt vett vendégeinktől.