"Ha szeretet sugárzol magad körül - magad is gyógyítóvá válhatsz."
 
Simon András

Mezei Ágnes vagyok. 

 

2005-ben végeztem okleveles gyógymasszőrként, de előtte több évig dolgoztam irodában, számítógép előtt, így van tapasztalatom az ülő és irodai munka hatásaival kapcsolatban.

 

Hiszem, hogy a test, a személyiség a Lélekkel együtt működve teljes és egész, az Élet pedig zajlik. A történések lenyomatokat hagynak bennünk több szinten, és, ha megoldatlanul maradnak, később testben is jelentkeznek majd, amikkel már foglalkozni kell, hiszen többnyire fájdalommal járnak.

 

Ezen fájdalmas izomcsomók, becsípődések kioldásához, a harmónia visszaállításához, az újra összehangoláshoz tudok segítő kezet nyújtani, mindenkinek saját ritmusában.

 

De ha csak egy kis Csendre van szükség, ugyanúgy várom szeretettel kedves vendégeimet.

A mai világban a betegség az egyik legnagyobb üzlet, pedig ennek fordítva kellene lenni…

 

Tegyünk érte, hogy az egészség legyen üzlet! Ezért is döntöttem úgy, hogy masszőr leszek.

 

Többször megtapasztaltam, hogy a nyugati orvoslás sokszor csak tanácstalanul széttárja a kezét, viszont ha saját kezünkbe vesszük az egészségünket és annak irányítását, eredményeket érhetünk el…

 

"Aki nem talál időt a pihenésre, előbb vagy utóbb arra kényszerül, hogy időt találjon a betegségre!"

A gyógyító, rehabilitációs célú masszázsok számos egészségügyi problémát képesek megszüntetni.

 

A masszázs egyöntetűen valódi testi, lelki, szellemi élményt nyújt, kiváló stresszoldó, életenergiával tölt fel, harmonizálja testünket, lelkünket.

Most pár szóban ismertetném az általam is alkalmazott masszázstechnikák jellemzőit.

 gyógymasszázs

A gyógymasszázs közvetlen és közvetett pozitív hatással is bír, fokozza a szövetekben a nyirok- és vénás visszaáramlást, ezáltal felgyorsítja a salakanyagok kiürülését a szervezetből, melynek eredményként javul a szövetek, izmok vérellátása a problémás, nem teljesen megfelelően működő testrészekben.

 

Az egész szervezetre jótékony hatással van, rendszeres kezelés esetén megszűnhetnek krónikus ízületi és belgyógyászati problémák, de az általános közérzetet is jobbá teszi.

nyirokmasszázs

A nyirokmasszázs célja, hogy a nyirokcsomók és a nyirokutak serkentésével, karbantartásával oly mértékig támogassuk a szervezetet, hogy képes legyen önállóan megbirkózni a nyirokkeringéssel, a szervezet méregtelenítésével, az immunrendszer megfelelő működtetésével.

lávaköves masszázs

A kézzel történő masszázs helyett vulkáni eredetű, sima bazaltköveket használok.

 

A forró kövek gyógyító hatását már évezredekkel ezelőtt ismerte az orvoslás tudománya. A különböző méretű, sima lapos köveket 35-60 fokosra melegítem fel, és egy speciális masszázstechnikával végzem a kezelést, melynek lényege, hogy a kezem helyett a kövekkel simítom a testet.

A lávaköves masszázs jótékony hatása mellett, már az élmény maga is felemelő, mindemellett javítja a vérkeringést, enyhíti a fájdalmakat, feloldja az izommerevséget, felmelegíti a testet. Javítja a nyirokkeringést, ezáltal gyorsítja az anyagcserét, és segíti a salaktalanítást, méregtelenítést.

 

A szervezet diszharmóniáját eredményező energiablokkokat feloldja.

A lávaköves masszázs speciális illóolajokkal történik, ezáltal kombinálva a masszázst és az aromaterápiát. Az illóolajok keverése egyénre szabottan történik, attól függően, hogy mit szeretnénk kezelni a masszázzsal.

A lávaköves masszázs és az aromaterápia kombinációjának hatékonysága azon alapul, hogy a kövek sokáig megtartják magas hőmérsékletüket, ezáltal az illóolajok a felhevített bőrbe sokkal könnyebben és sokkal mélyebbre hatolnak.

svédmasszázs

A Svédmasszázs hatásmechanizmusát tekintve oldja a letapadt izmokat, vérbőséget okoz a kezelés helyén, illetve a kimozgatások által növeli az izületek szabadságfokát.

Ennek következtében a rendszeres Svédmasszázs:

  • Frissíti a vérkeringést, javítja a szív teljesítményét
  • Fokozza a légzésteljesítményt
  • Felgyorsítja az emésztést, fokozza a kiválasztást
  • Nyugtatja az idegrendszert
  • Gyorsítja a bőr felületén lévõ, elhalt hámsejteknek a bőrről való leválását
  • Hozzájárul a bőr természetes ruggalmasságának megőrzéséhez
  • Csökkenti az izomlázat, növeli az izmok teljesítményét, erejét
  • Segít az izomgörcsök, letapadások oldásában
  • Növeli az izületek mozgásterjedelmét

THAI MASSZÁZS

A Thai masszázs nyújtó, kimozgató jellegű masszázsfajta.

 

A kezelés ruhában történik, ezért javasolt könnyű, kényelmes ruházatban érkezni, vagy azt magaddal hozni, és nálam átvenni.

 

A Thai masszázs élettani hatásai:

A test valamennyi szövetére hat a komplex, egy-másfél órás masszázs. A csont-ízületi rendszer mellett hat a kötőszövetre, a bőrre, az alatta lévő zsírszövetben a nyirok- és vérerekre, az idegrendszerre, a belső szervekre, a hasi masszázs révén a gyomor- és bélrendszerre is.

  • Feszültség- és stresszoldó
  • Fájdalomcsillapító
  • Fokozza a nyirokkeringést
  • Fokozza a vérkeringést
  • Méregtelenítő hatású
  • Nő a mozgásterjedelem, javul a tartás, nő a terhelhetőség
  • Javul a belső szervek működése
  • Hat a hormontermelésre
  • Megteremti a szellem és lélek harmóniáját

cELLULIT MASSZÁZS KÉZI MASSZÁZSTECHNIKÁVAL

Azoknak ajánlott, akik csak a bőr állapotán szeretnének javítani, feszesíteni.

Vagy a cellulit kúra utáni eredményt szeretnék fenntartani hosszabb ideig.

Kiváló arra, hogy a bőr szerkezetét visszaállítsa, újra rugalmas és sima legyen.

Illetve azoknak ajánlott, akik kevésbé bírják a fájdalmat, ugyanis kíméletesebb és kellemesebb érzés, mint a vákuum cellulit kezelés.

A nagyon érzékeny bőrűeknek is ez a fajta ajánlott.

cELLULIT MASSZÁZS vákuumos masszázsTECHNIKÁVAL

Mindenkinek, aki a makacs narancsbőrt szeretné eltüntetni, és emelett még fogyni is szeretne.

Az eredmény egy alkalom után is látszik, a bőr simább, feszesebb lesz. A legtöbb kezelt személy már egy alkalom utáni fogyást is tapasztalt.

Gyors, hatékony megoldás a kritikus területekre. Intenzíven, mélyrehatóan mozgatja át az egész kötőszövetet, és szó szerint kivasalja a bőrt.

SÓS MASSZÁZS

Ez a kezelés gyógynövényes olajos Himalája kristálysó keverékkel történik. Nem csak testradírként szolgál, nem csak a felső, elhalt hámrétegeket távolítom el, hanem a mélyebb hámszöveteket is méregtelenítem vele, miközben a só magas nyomelem és ásványi anyag tartalma is felszívódik.

A masszázs mozdulatok segítik a felszívódást, és a sós olajokkal együtt élénkítik a vérkeringést, javítják a sejtanyagcserét és a faggyúműködést. A masszázs mozdulatai a frissítő-lazító masszázs elemeit részben tartalmazzák, de erős, intenzív fogások nincsenek benne.

A kezelések mindig a testi adottságokhoz és állapotokhoz mérten,

az egyedi igények figyelembevételével történnek.

Szeretettel várom frissülni, gyógyulni illetve kikapcsolódni vágyó vendégeimet

Szekszárdon a Dienes Valéria u. 14. szám alatt található szépségszalonban.

 

Bejelentkezés a 20/240-4455 számon

Mezei Ágnesnél.