Tiniknek

a pubertásról

Amikor úgy 12-14 éves korod körül belenézel a tükörbe, szörnyülködve tapasztalod: karod, lábad aránytalanul megnyúlt a testedhez képest, amitől a mozgásod nem éppen harmonikus. Rajtuk a piheszőrök megvastagodtak, sötétekké váltak, esetleg márványozottak, hidegek. Arcon, háton, szegycsont körül apró kis dudorok, fekete pöttyöcskék, mitesszerek, pattanások jelentek meg. Hajad tapadós, zsíros lett. Hajlatokban, tenyéren, talpon fokozottan verejtékezel, amitől nem vagy éppen illatos.

zsíros, mitesszeres, pattanásos bőr

A faggyútermelés fokozódik, több faggyú kerül a bőrfelszínre, ami olajosan fénylővé teszi az orr, homlok, áll és az orcák felszínét. A bőr felszínére kerülő faggyú gátolja a bőrlégzést, faggyúdugaszok (mitesszerek), gyulladt csomók, pattanások jelennek meg. A pattanások előfordulhatnak még a háton, szegycsonton, vállon is.

Mi okozza a kellemetlen tüneteket?

Leegyszerűsítve a hormonális változás, vagyis a férfihormonok fokozott termelődése, ami kihat a vegetatív idegrendszerre, a vérkeringésre, a faggyúmirigy működésére.

Teendő

El kell jönni a kozmetikába. A kozmetikus feladata a mitesszerek, a tágult pórus és súlyosabb esetben a bőrgyógyász együttműködésével a gyulladások kezelése. A gyulladt pattanás megelőzése érdekében feltétlenül szükséges a mitesszerek eltávolítása. A korán eltávolított mitesszerek nem gyulladnak be, nem hegesednek. Segíthetünk rendszeres tisztítással, kozmetikai arckezeléssel, otthoni ápolással.

Gyere el ingyenes bőrtípus meghatározásra és megbeszéljük arcod ápolását!

Általános tanácsok

  • Piszkos kézzel ne nyúlj az arcodhoz!
  • Tanulás közben ne vakargasd, nyomkodd a pattanásokat, mert ezzel könnyen tovább fertőződhet, hegesedhet!
  • Rendszeresen mosd a bőröd szappannal (kénes, zsurlós), meleg vízzel, majd töröld szárazra!
  • Arcodra úgynevezett szappanmentes szappant használj! Ez nem szárítja túl a bőrödet, mégis nagyon jól tisztít.
  • Lefekvés előtt a sminket mindig alaposan tisztítsd le arctejjel!
  • Heti kétszer radírozd a bőröd, ezzel szabadabbá teszed a bőrlégzést!
  • Csak vizes alapú hidratáló krémet használj!
  • Legyél sokat szabad levegőn!
  • Jótékony a napozás, természetesen csak mértékkel, mert a napfény anyagcsere fokozó, fertőtlenítő tulajdonságú!
  • Sportolj, mozogj sokat, ez fokozza az anyagcserét, feszültségoldó, frissítő hatású!
  • Fogyassz sok zöldséget, gyümölcsöt, korpaféléket, mert ezek a szervezet számára igen fontos ásványi sókat, vitaminokat tartalmaznak. Elősegítik a bőr normális anyagcseréjét, javítják a bőrlégzést, kitűnő bélműködés szabályzók!
  • Ne használj magas alkohol tartalmú arcszeszt, mert nagyon kiszárítja a bőrt!
  • A „gyorséttermi” műkaja, a zsírban sült krumpli, a szintén mű ketchup kimondottan káros, és nem csak a bőrödre!!!!!!!
  • Mértékkel fogyassz olajos magvakat (szotyit, mogyorót), csokoládét, tejet, tejtermékeket!
  • Kerüld a füstölt, túlfűszerezett ételeket, gumicukrot!
  • Fogamzásgátló tabletta abbahagyása esetén a tünetek erősödnek!
  • Havonta egy alkalommal fordulj kozmetikushoz, aki szakszerűen kitisztítja a bőröd! Ha ugyanis ez elmarad, előfordulhat, hogy a faggyúdugaszok valamelyikéből pattanás alakul ki, ami bizony elcsúfítja az arcot!
  • Ha a leggondosabb bőrápolás ellenére sincs változás, vagy rosszabbodik a bőr állapota, akkor bőrgyógyászhoz kell fordulni, belgyógyászati kivizsgálást kell kérni. A vashiányos vérszegénység, a gyomor- vagy bélhurut, a vitaminhiányok, a menstruációs zavarok mind okai lehetnek a serdülőkori zsíros, pattanásos bőr kialakulásának.

Tini kezelés

Nélkülözhetetlen a tisztító kezelés a simább, egyenletesebb bőrért. Korszerű, nagy hatékonyságú faggyúműködést – hámképzést szabályozó kozmetikumokat alkalmazok a probléma megoldására. Ilyen a Pur Skin termékcsalád.

A Pur Skin egyensúlyba hozza  a túlzott faggyútermelődést, visszaállítja a bőr higiénikus, tiszta állapotát, miközben védi és erősíti természetes védőrendszerét. 

 

Tiszteld a természetet, szeresd a bőröd!

 

Aktív hatóanyagok a Pur Skin termékcsaládban: 

Acnacidol:

Méhpempőből vonják ki, ami meggátolja illetve csökkenti a faggyútermelődést az aknés tág pórusú bőröknél. Újraépíti és megerősíti a bőr természetes védőrétegét, véd a fertőzésektől. Csökkenti az aktív faggyúmirigyek működését, normalizálja a faggyúmirigy termelést. Különlegessége, hogy hosszútávú használat során sem szárítja ki a bőrfelszínt. Csökkenti a mitesszerek számát. 

Bioecolia:

Természetes cukrokból kivont Oligoszaharid. Gyulladás csökkentő, nyugtató, fertőtlenítő, regeneráló hatású. 

Niacin (B3 vitamin-nikotinsav):

A sejtek ATP szintézisében játszanak fontos szerepet. Gyulladáscsökkentő, regeneráló, gyógyító, védő hatással rendelkezik. Az aknés bőrre gyakorolt pozitív hatását tanulmányok igazolják. 

Grapefruit illóolaj:

Az aromaterápiában főként fertőtlenítő és nyugtató hatása miatt kedvelt illóolaj. Remekül bevált zsíros, pattanásos bőr ápolására készített keverékekben. Olaja fokozza a szövetek vérellátását, nyirokkeringését, tisztítja, fertőtleníti a bőrt, de nem irritálj, ezért érzékeny bőr kezelésére is alkalmas. 

Teafa esszenciális olaj:

A teafa olajat általában fertőzések helyi kezelésére használják. Bőrrel érintkezve az olaj sokféle gomba szaporodását és terjedését gátolja. Több tudományos kutatás igazolja, hogy antibakteriális hatású még olyan esetekben is, ahol az antibiotikumok nem bizonyultak hatásosnak. Antiszeptikus hatása főleg vágások, horzsolások, pattanások, rovarcsípések és szúrások kezelésében érvényesül leginkább. Az olaj elősegíti kisebb sebek, vágások, horzsolások gyógyulását, megelőzi  elfertőződésüket és minimálisra csökkenti a hegesedés irőtartamát. Holisztikus hatású! 

Magnólia:

Megnyugtat és lazít. Gyulladáscsökkentő, mikróbaellenes és antioxidáns hatású. 

Cink származék:

Faggyúszabályozó, antibakteriális és regeneráló hatású. Elősegíti a pattanások okozta hegek begyógyulását. 

Zöld tea:

Antioxidáns hatású, polifenolt tartalmaz.

a kezelésről bővebben itt olvashatsz

Lépései:

  • A bőr alapos letisztítása antiszeptikus, mélytisztító szappannal.
  • Diagnosztizálás: a bőr állapotának felmérése.
  • Bőrradírozás: az elhalt, zsírral átitatott hámsejtek eltávolítása.
  • Felpuhítás: puhító zselé + borogatás (gőzölés helyett).
  • Tisztítás: mitesszerek, pattanások eltávolítása.
  • Fertőtlenítés: arcszesszel, esetleg akne kezelő cseppekkel + VIO (gépi fertőtlenítés).
  • Gyógymaszk: bőrnyugtató, hűsítő, fertőtlenítő, pórusösszehúzó.
  • Befejező hidratáló krém + gyógy korrektor.

Rapid kezelés

Az öt különféle algából nyert hatóanyag az alábbi problémára ad megoldást: sápadt, fakó, vízhiányos, tág pórusú bőr, pattanások, mitesszerek, pigmentációk.

Kezelés menete:

  • Glycopure szappan
  • peeling zselé
  • bőrmegújító szérum
  • aktiváló + revitalizáló maszk
  • hidratáló krém

izzadás

Élettani folyamat, csak akkor okoz gondot, ha fokozódik és állandósul a hónaljban, a tenyéren, a talpon. Fontos a rendszeres szappanos, meleg vizes tisztálkodás, majd használj dezodort. A mosakodást a dezodorhasználat nem helyettesíti, mert a verejték bomlása során keletkező kellemetlen szagot a legdrágább dezodor sem fedi el.

A szorongó serdülőkön fordul elő kézizzadás. Megoldás: reggeli alapos, szappanos mosakodás és szárazra törlés után szórd be verejtékcsökkentő hintőporral a tenyered, az esti mosdás és törölközés után pedig verejtékcsökkentő oldatot használj.

A lábizzadás okai: műanyag cipő, zokni, nejlonharisnya (különösen, ha nem váltják minden nap), mosdáshiány, bokasüllyedés, lábfáradtság. Az erős verejtékezés átható szaggal jár. Fontos a harisnyák, zoknik rendszeres váltása. A cipőket töröld ki fertőtlenítő formalinos oldattal. Kapni lehet erre a célra fertőtlenítő, szagtalanító sprayket is. Legfontosabb a rendszeres, meleg vizes, szappanos lábmosás, és a lábujjak között is a bőr szárazra törlése. Áztasd a lábad 1%-os kálium-per manganátos oldatban (gyógyszertárban kapható). Enyhébb esetben használj verejtékcsökkentő oldatot. Súlyosabb esetben fordulj orvoshoz. Reggeli mosdás után szórd be a lábfejed verejtékcsökkentő hintőporral (fertőtlenítő, felszívó, szagtalanító). Ha a gondos kezelés ellenére is berepedezik a lábujjak közötti bőr, akkor a gyógyszertárban kaphatók különböző gombaölő készítmények. A lábgombásodás fertőző. A család minden tagjának legyen külön lábtörlésre használt törölközője. Lehetőleg hordj pamutból készült ruhát (alsónemű, póló, zokni).

túlzott szőrösödés

 Pubertásban meghosszabbodnak, sötétebbé válnak a karon és a lábon, esetleg a száj felett lévő piheszőrök. Megjelenik a nemi és a hónaljszőrzet. A kar és a láb szőrét kezdetben halványíthatja a kozmetikus, mely nem fájdalmas, és 3-4 hetente kell ismételni. A boltokban kapható különböző szőrtelenítő krémek, paszták bőrirritációt okozhatnak. Alkalmazhatsz epillátort vagy gyantát, de a kozmetikában alkalmazott gyantázás hatékonyabb.

Szőrtelenítés

Speciális gyantával, ami nem töri bent a szőrszálakat. Így tovább maradsz szőrtelen és kisebb eséllyel alakul ki benőtt szőrszál.

halványítás

A szőrszálak halványítása szőkítéssel. Akkor ajánlom, ha a szőrszálak nem túl erősek vagy még nagyon fiatal vagy (bajusz, arc, kar, láb, hónalj).

a fiatalkori szeplők

Rendkívül bájosak, hozzád tartoznak, és ne akard őket semmiképp eltüntetni. Tavasszal és nyáron sötétebbek, ősszel és télen halványabbak. Tavasszal fényvédő szerekkel védekezhetsz ellenük, ha mégis zavarnának. A fényvédő szerek kiszűrik azokat az UV sugarakat, melyek a szeplő sötétedését okozzák. Kiválasztásánál kérd ki a kozmetikus véleményét! Az elsötétedett szeplők halványítása már nehezebb feladat. Őszi-téli hónapokban lehetséges az eredményes halványítás, amit ma legkorszerűbben gyümölcs savakkal oldunk meg. A termékekben természetes eredetű tej- és glikolsav található. Ezek a savak biológiailag lebonthatók, nem mérgezők, kívülről lokálisan hatnak, nincsen mellékhatásuk. Alkalmazásuk elősegíti az elhalt hámsejtek leválását, új, egészségesebb sejtek képződését indítják el a hámban.

Natural White halványító kezelés

a makacs foltok ellen

A bőrszínt a bőrben levő melanin mennyisége és típusa adja. A pigmentációt három fő tényező okozza: 

  • genetika
  • kor (egyre egyenetlenebb szín, foltok)
  • napsugárzás erőssége és gyakorisága

a kezelésről bővebben itt olvashatsz

A bőr gyakran van kitéve erős napfénynek, mely ellen védekeznie kell. A védekező mechanizmus alapja a MELANOGENEZIS, melynek során MELANIN pigment sejtek termelődnek. 

Hyperpigmentáció(fokozott pigmentáció) típusai:

1. Szeplők:

  • Örökletes és a napfény hatására jönnek elő. Halványodnak, ha nem éri napsugárzás­

2. Öregségi foltok (napfoltok):

  • A kor előrehaladtával jelenik meg. A túlzott napsugárzással van összefüggésben.
  • Laposak és szabálytalan alakúak.
  • A téli hónapokban sem válnak halványabbá.
  • Arcon, kezeken, vállakon és dekoltázson jelenik meg.­

3. Májfoltok (hormonális pigmentáció):

  • Jól körülhatárolt és szimmetrikus foltok jellemzik.
  • Hormonális változások révén alakul ki (terhesség, fogamzásgátlók, menopauza)
  • Napsugárzástól sötétebbé válnak
  • Homlokon, arcon, bajusz vonalában jelennek meg. 

 4. Egyéb: post-gyulladásos (több tényező okozhatja):

  • Akné, égési sérülések, lézer, hegek helyén, kontakt ekcéma, gyógyszerek

A fokozott pigmentképzés ellen a legújabb és a leghatékonyabb hatóanyagok: 

Dioic sav:

Oliva olajból bio-fermentációs eljárással vonják ki. Már a pigmentációs folyamat kezdeti szakaszában dolgozik, még a melanin kialakulása előtt. Hatásosan csökkenti a pigmentációs rendellenességeket és véd az új foltok kialakulása ellen. 

Százszorszép virágának kivonata:

Teljeskörűen hat, a melanin szintézis minden szakaszába beavatkozik. 

Diacetil boldine:

A boldo fa leveleiből kivont anyag. Harmincszor hatékonyabb, mint a kojisav. Gátolja a melanin termelést. 

C-vitamin:

Halványítja a bőr színét, mert antioxidáns, tehát elvonja a festékképzéshez szükséges oxigént. Megfelelő koncentrációban eltávolítja a pigmentált szarusejteket. Serkenti a kollagén szintézist, így a bőr feszesebbé és hidratáltabbá válik. 

Ezek az aktív hatóanyagok kombináltan hatnak, mely több szinten teszi lehetővé a melanin feldolgozását már az első használat után. Megakadályozza a bőr sötétedését és a napozás okozta sötét foltok kialakulását, a bőr öregedését, a hormonális hatásokat (terhességnél), stb.

A fehérítő vonal teljes körűen hat. A Belnatur egy lépéssel előrébb jár, hogy a makacs foltokat már kialakulásuk előtt kezelje. Megtalálta a hatékony megoldást a hyperpigmentáció ellen. Olyan hatóanyagokkal, melyek a melanin szintézise (a pigment felelős a bőr színéért, tónusáért) előtt, alatt és után is dolgoznak. Otthoni ápolásra szánt termékek, melyek 20-as és 30-as fényvédővel vannak ellátva. 

A termékcsalád széles skálája (tisztító, szérum, ampulla, maszk, krém) biztosítja minden típusú hyperpigmentáció teljes körű kezelését minden korosztály számára mind a négy évszakban. 

 

A kezelés célja: A bőrszín kiegyenlítése, foltok halványítása, eltüntetése és megelőzése. 

A kezelés hatása: Halványítja és kisimítja a bőrt, életerőt és fényt kölcsönöz neki. 

A kezelés időtartama: Kb. 1 óra. 

A kezelés gyakorisága: Az első két-három hétben heti kettő vagy három kezelés ajánlott

                           (fenntartó kezelés havonta egyszer).  

Hasznos tanács: Ne tegyük ki a bőrt erős környezeti hatásoknak! Használjunk napközben magas fényvédő tartalmú krémeket, ne napozzunk hosszú ideig, csökkentsük a dohányzást és az alkoholfogyasztást!

Segíthetek a szeplő eltüntetésében még trendi sminkkel is!!!!

A VÉGTAGOK ÉRDESSÉGE

Okozhatja A vitaminhiány a végtagok feszítő oldalán, valamint okozhatja nem megfelelő tisztálkodás is. Használj testradírt, vagy durvább mosdókesztyűt. Ezekkel megszüntethető a bőr legfelső rétegének megvastagodása. A száraz bőrfelületet kend be A vitaminos jól felszívódó krémmel, ami elősegíti a normál hámképződést, puhává teszi a bőrt.

A VÉGTAGOK SZEDERJESSÉGE

Ezt is az átmeneti hormonzavar okozza. Kezelése a vérerek tornáztatásával lehetséges. Meleg, majd langyos vagy hideg vízzel zuhanyozz. Használj vérbőség fokozó testápolót. Vegyél igénybe masszázst.

TRENDI SMINKEK

Divatos, az egyéniségednek megfelelő sminket készítek neked!

Minden barátnőd téged irigyel majd!

Keress meg! Nem bánod meg!

 

Nappali smink: Diszkrét, szolid. Ezt kell viselned a mindennapokban vagy egy állásinterjún, hogy megnyerő legyen a külsőd. 

Alkalmi smink: Ez erősebb, hangsúlyosabb. Pl.: szilveszterre, bálba, diszkóba. 

Szalagtűzőre, ballagásra, tablóképhez készülő sminkekhez KEDVEZMÉNYT adok az árból 8-10 fő esetén! 

 

Extra smink: Csak a fantázia szab határt!!!!

portfólió készítés

Szeretnéd magad megörökíttetni csodálatos fotókon? Segítek neked a kívánságodnak megfelelő sminkkel. Kérésre profi fodrásszal együtt szépítünk meg és fotósról is gondoskodom.

smink tanácsadás

Szeretnél mindig szép lenni hétköznap, buliban, életed fontos eseményein, de nem tudod, hogyan állj neki, milyen eszközök kellenek hozzá, mi állna jól neked? Én megmutatom!

Kíváncsi vagy néhány elrettentő példára, amit el szoktak követni a „csinosítás” során? Íme: 

  • Maszkszerű alapozás, ráadásul a bőr színétől erősen elütő árnyalattal!
  • Túl sok és rikító színű pirosító valamint szemhéjárnyaló használat!
  • És a kedvencem: a szemöldök elrontott formája (pl.: pipa, csodálkozó, szomorú vagy túl rövid)!

Fontos! A legszebb arc is elveszti harmóniáját, ha nem megfelelő a szemöldök formája!

 

Bevezetlek a smink készítés rejtelmeibe!

Tel.: 20/5799-936